Valós vagy nem valós?

Hm, attól mert jól felöltözteted, látványos címkékkel látod el, szépen tudsz róla mesélni, beszélni, attól még nem lesz valós, csak úgy néz ki, mintha az lenne.

A valódit nem látod, csak amit elképzelsz róla, és a képzeleted az ami kivetül.
Egy demo, amin gyakorlatozhatsz nagyobb veszteség, dráma, végzetes, visszafordíthatatlan hiba nélkül, hogyan is lenne, lehetnél egyre tökéletesebb.
Hogyan is lehetne egyre tökéletesebb életed, párkapcsolatod, tudásod, karriered, egzisztenciád, elismertséged. Elismertséged magad és mások számára, hogy végre vagy valaki.
"...ugye most már milyen klassz vagyok, ugye milyen szuperül csinálom most már?"
Kinek akarsz bizonyítani, és ki az aki bizonyítani akar egyfolytában?

Na ez az a világ ahol azt hiszed, hogy te most valósan vagy.

Nem, nem...

Itt csak az árnyékod van, és azt öltöztetgeted, egészen addig, míg meg nem fordulsz magadban, és szembe nem nézel azzal aki a fényképezőgépet, vagy a vetítőt tartja.

Ezt a fordulást keresed, ezt a pontot próbálod elcsípni, megfogni, ahol találkozhatsz a valódi magaddal.
De hol is keresed?
Odakint?
Ott nincs más, csak mindenkinek az árnyékával találkozhatsz.
Kint árnyak beszélgetnek egymással, árnyak tanítgatják egymást, árnyak győzködik egymást. Azok az árnyak, akiknek felöltöztettétek magatokat, és másokat.
Ott sosem fogtok egymással találkozni, csak azzal, amit rápakoltok, ráképzeltek az árnyéktársaitokra.

Hol tudtok találkozni?

Le mered e venni a szemed, a figyelmed egy pillanatra a vetítésről, az árnyak világáról?
El tudsz e távolodni annyira a vetítődtől, hogy kikukkants mi van mögötte?
Kik állnak ott valósan, milyenek is azok valósan?
Mi és kik vannak valósan körülötted a vetítéseden túl?
Hogyan tudod elemelni magad ettől a képtől?
Hol tudsz kijutni valósan?
Vannak e erre technikák?
Ki tud neked ebben valósan segíteni?
hm...

...most nem adok választ, most még csak kérdezek...

Kezd el magadban bent, lent keresni a válaszodat, mert ott van...

Ha van kérdésed, az azért lehetséges, mert van válasz is, különben nem tudnád feltenni a kérdést sem...

Így találhatod meg magad, aki a vetítőt, a kamerát tartja.
Így kezdhetsz emlékezni rá, miért is vetítetted eddig ezt az árnyat ide, mit is szerettél volna ezzel begyakorolni, mi is volt ennek a valódi oka.

Ha meg van, akkor fogod elkezdeni a valódi életet, a valódi társaiddal, a valódi terved szerint, a valódi saját egyedi képességeid, tudásod szerint.

Addig mi várunk, és szeretettel figyelgetjük azokat a társainkat, akik még a vetítést nézegetik, és javítgatnak, csiszolgatnak, mentegetnek, bizonygatnak.

Ki ne hagyjátok egyetlen fázisát sem, mert különben nem lesz biztonságos felállni az árnyképről, és elkezdeni a valódi életet.

remélem van aki érti, remélem már talán vannak akik felálltak, vagy elkezdtek felállni, és látják a többi fekvő árnyfigurát, és talán már vannak akik elkezdik egyre több pillanatra meglátni a valódi társaikat az árnyon túl.

Én már látok egy párat szerencsére, egyre többször, egyre hosszabb időre.

És bizton állíthatom, hogy sokkal szebbek és gyönyörűbbek, és csodásabbak, és hatalmasabbak vagytok, mint az árnyaitok :)

ma ez talált hangot rajtam keresztül a közös vetített felületre...

szeretettel

Shana-Judit

Ez az én csodás rétem, ( rét=tér) teremtői terem,

ahova az árnyékomat vetítem csupán.

Minden belőlem vetítődik körém.

De, hoppá!

Az vagyok, aki látja magát, hogy csak egy árnyék ezen a réten,

az Vagyok aki a kamerát tartja,

És az Vagy-Ok aki azt is megfigyeli aki a kamerát tartja,

ahonnan vetíti magát.

Álom az álomban, vetítés a vetítésben, mozi a moziban...

Mind vagy-ok és ez sem vagy-ok,

semmi vagy-ok és minden vagy-ok,

Vagyok aki Vagyok