Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Lomtalanítás

Az alábbit lassan 2 éve írtam egy beszélgetésben. Még mindig ugyan annyira aktuális, ezért előbányásztam az archivumból. Jó kis kép arról, hogy talán miért érdemes többek között a személyiségrészekről lejönni, és elindulni befelé, lefelé, a valóditok felé.

( az egó kifejezés helyett ma már szívesebben használom a személyiségrészek kifejezést, vagy még inkább szeretem a lélekrészek, lélektöredékek elnevezést használni)

 

dráma és lomtalanítás 1.  (PJudit, 2010. 09. 17. 10:16)

Azt érzékeltem, hogy azért ez a személyiség-leválásos energetika valójában csak annak volt hasznos, akiben már tudatosodott bizonyos része, felismerte, hogy milyen kört futtat, de valahogy eddig nem sikerült mégse abbahagynia. Ehhez kaphatott most nagy energetikai segítséget, hogy valóban leválhasson az a rögzült struktúrájú minta az energiateréből, amit már egyszerűen nem vihet tovább, mert nem fér össze a frekvenciája a többi részével.

De, ezzel egy időben megmozdított rengeteg olyan részt is, ami eddig nagyon stabilan tartotta magát, ezért láthatatlanul folyamatosan hatott az emberre, vagyis amilyen egó részei eddig tudattalanul aktívan futottak. Na ezek most megmozdulhattak, felszínre jöhettek, és igen erősen aktivizálódhattak. Ezek azok a következő rétegek az egóban, amik felismerésre kerülhetnek. Ez a rétegbontó folyamat most már tőlünk függetlenül működik, annyi a szabad akaratunk benne, annyit választhatunk, hogy vagy segítjük a felismerését magunk számára és hagyjuk tudatosan, hogy távozzon az energetikai terünkből, vagy ha nem vesszük észre, akkor igen erősen fogja minden egyes rétegünk megmutatni magát szépen sorban, és drasztikusabban történik meg a leválása.

tarshazlomt.jpgEzt úgy képzeljétek el, hogy van egy házad, vagyis inkább egy hatalmas társasház, amiben van egy lakásod, és úgy döntöttél, hogy ki fogsz költözni, mert az bizony szanálás előtt áll, mivel össze fog dőlni (persze erről nem tudsz, de lassan egyre többen sejtik). Akik tudják, hogy ez történik velük, segítik a maguk kiköltözését, sokan teszik ezt már 1987-óta tudatosan... A ház mindenképp összedől, és már épül az új helyette, ami hatalmas minőségi különbség, egy luxus társas-villa az eddigihez képest.

De van egy olyan energetikai szabály, hogy nem vihetsz át a luxusvillába egy csomó dolgot, ami eddig a régi lakásodban hozzád tartozott, a részed volt, mert pont azért dől össze már az a ház, mivel azok olyan kis önpusztító, gondatlan részeid/részeink, aminek köszönhetjük, hogy ilyen állapotba került a társasházunk. Vagyis ezeket ott kell hagynod, de nagyon nehéz tőlük megválnod, mivel azt hiszed az mind Te vagy, úgy ragaszkodsz hozzá, mint saját részedhez, ezért nem is ismered fel, hogy mik azok, amik miatt dől össze.

dráma és lomtalanítás 2. (PJudit, 2010. 09. 17. 10:16)

Ha tudatos vagy, akkor éberen figyeled a társasházat, a lakásod, a berendezéseidet, a bútoraidat, a csecsebecséidet, hol van a következő pont ahol reped a fal, vagy esik le csempe, vagy dugul el a csatorna, vagy szakad le a függőfolyosó. Vagy nem tudod a ruhás szekrény ajtaját már becsukni, dől ki a ruha, rogyadozik a könyvespolcod, vagy jön ki a tipli a falból, elromlanak az elektromos tárgyaid. /persze ezek mind szimbólumok/ de észre veheted a külvilágodban, az érzéseidben, hogy mi az a következő dolog, amit már képes vagy elhagyni, szanálni magadból, ami már nem csak hogy nem szolgál téged, de ha nem vigyázol akkor bizony maga alá is temethet, ha esetleg nem veszed észre, hogy épp leszakadni, elromlani, összedőlni készül.
Tehát jelen pillanatban szelektálunk és csomagolunk, sokan már mindent szépen becsomagoltak amit vihetnek magukkal, és a szemetüket, a lomjaikat már el is szállíttatták. Vannak akik épp most csomagolnak, lomtalanítanak, egyre többen, ezért egyre több lomot láthatunk, mivel sokan rakják ki egyszerre, egyre nehezebb a lomok között közlekedni. Közben egyre jobban rogyadozik a ház, egyre többen veszik észre, egyre többen kezdenek gyors lomtalanításba, ami igen megterhelő lehet.


lomtalan.jpg
És sajnos még rengetegen vannak akik nem hogy csomagolnának, szelektálnának, hanem csak ülnek a düledező szobájukban a TV előtt és azon keresztül nézik, és szörnyülködnek, hogy micsoda lomhalmaz van mindenfelé, és vannak akik meg a kidobott lomok között guberálnak és még mindig gyűjtögetnek maguknak, magukra olyan dolgokat, ami csak még jobban megnehezíti majd számukra, hogy időben elhagyják a házat, így lehet, hogy ott rekednek majd a romok alatt.

 Körülbelül ez a képe ennek a változásnak. Hogy mikor tudunk valóságosan segíteni másoknak a csomagolásban, és a lomtalanításban? Amikor a miénket már elvégeztük, mert csak akkor láthatjuk, mivel már megtapasztaltuk, hogy mi az ami valós, és tovább kéne vinni és mi az ami csak lom, ami csak szemét.

(a társasházas, kiköltözéses, lomtalanításos szimbólumcsomagot ITT olvashatjátok el bővebben)

PJ

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.