Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Eredet szinten ismert Babák Nyelve kutatásában, tesztelésében vagyunk!

Kutatási anyag:

napló 2017.06.09.

Eredet szinten ismert Babák Nyelve kutatásában, tesztelésében vagyunk!
Minden baba eredendően , amíg meg nem tanulja a földi anyanyelvét, valójában a saját eredete saját csillagnyelvén beszél. Erre már több élesben tapasztalásunk van, amit mindjárt megosztok röviden, hogy lássátok.

Orsolya Holló-Jakab-al a mini Nama'Ba'Ronis kisfián keresztül:) 
Orsika elkezdte a gügyögésnek vélhető szavait lejegyezni, amiket konzekvensen mindig ugyan arra használ, azon kívül én kértem, hogy vegye fel , hogy bele tudjak menni mélyebben energetikailag. Nagyon érdekes felfedezései vannak Orsinak, amit majd reméljük megoszt veletek is idővel.
Ami a legjobban tetszett mint szülői hozzáállás, hogy 
"az a minimum, hogy odafigyel és igyekszik megérteni, megtanulni a kisfia nyelvét, ha a kisfia is figyel rá, és igyekszik megtanulni anya nyelvét.-.." szabad fordításban Orsitól:)

A saját első, élesben tapasztalásom Rómában volt, a 2 éves kis tesómmal -aki szintén Merlin-Myriel eredet-.
Mivel még nagyon friss élményem volt az eredet energiám, nagyon aktívan volt jelen körülöttem, és sokszor szólaltam meg számomra is értelmetlennek tűnő nyelven, adtam ki hangokat. Volt, hogy előbb az idegen nyelven jött az, amit magyarul szerettem volna mondani. Az egyik ilyen megszólalásomnál a kis húgom a babakocsiból tisztán, érthetően több szóval visszaszolt nekem, válaszolt nekem.
Mindenki egyből felfogta, hogy tudatosan válaszolt a pici, ez nem halandzsa nyelv. 
De akkor még nem voltam erre tudatos, csak megéltük, és elraktam magamban ezt az élményt későbbre.
A másik megdöbbentő eset az volt, amikor a Sherin eredet anyuka még 8 hónapos várandósan elsőként jött el hozzám, hogy megcsináljuk a teljes kristály háló átkötési protokollját. Akkoriban annak tesztelésében voltunk, és Anett érezte, hogy jönnie kell.
Nagyon izgalmas volt, mikor belehangolódtam a pocakban levő babába, hogy ki is lehet Ő, és abban a pillanatban egy nagyon erőteljes maszkulin energia elkezdett beszélni rajtam keresztül, és határozott utasításokat adott anyukának. Legalább is az érzete számomra ez volt. A nyelv is speciális volt, ez bizony az eredet nyelve volt. Azóta már tudjuk a kicsiről ugye, hogy Ambarees gyermek. Kár, hogy utána vele nem folytattuk ezt a nyelvi kapcsolódást, 
A lényeg, most eljutottunk oda, ahol anyuka van hozzá elég tudatos, odafigyelő, érti is mi ennek a lényege, van benne rá szándék, tisztelet az eredet iránt, és így van helye, tere, ahol kibontakozhat az eredet nyelve a ygermekének. És talán ki tudja, emlékezhetnek rá majd rajta keresztül a többi vele azonos eredet testvérei is. és ha meg van a nyelv, akkor ott van az eredet TUDÁSA IS!!!
Ami vélhetőleg több, sokkal több, mint az az információ, amit mi itt adhatunk, taníthatunk neki:)

Szóval izgalmas kutató játékban vagyunk élesben :)

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.