Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Krisztus-Kristály 4 pillér Bolygó szintű, Kollektív Információ és a Kódok felmondása HANGANYAG

 

Krisztus-Kristály 4 pillér

Bolygó szintű,

Kollektív Információ és

a Kódok felmondás

HANGANYAG

lejátszáshoz katt a címre

a struktúra kód képi ábrája a jegyzet alján, görgess oda

 

(a jegyzetet a HATALMAS , BOLYGÓ SZINTŰ KRISZTUSI ENERGIA MAGÁTÓL TOLTA ÍGY SZÉT? hogy beférjen erre az informatikai háló rendszerre, a sorok között hatalmas giga energiák vannak, amit javaslok szét tárt karokkal, és egyre tágabbra nyílt mellkassal elolvasni, ha erős szívdobogást éreznél, vagy mellkasi nyomást, vagy bármilyen testi érzet, tünet felmerülne közben, húzd át az érzékelt területről az 14963, 9N163-on keresztül a kristálycsakrádba, a forrásgenerátorba, és azonnal megszűnik az érzet.

Mozgasd be magad benne, tágítsd magad benne, tágulj bele, ahogy bírod, abban az ütemben.

Ha belealudnál, belezsibbadnál az információ részekbe, az is teljesen normális, hatalmas, bolygó szintű tágulás, átlátás, és érzékelés rálátásba húzlak át, fel, amihez zsilipelésre van szükség. tehát a saját ritmusodban haladj vele, amennyit elbírsz. Azt is javaslom, hogy ha elkezded, ha nekilátsz ennek a szintnek, akkor mindenképpen menj majd rajta végig, akár részletekben is, hogy a teljes egység meglegyen benned, egyensúlyba, tengelybe állhass.

 
Shana:
".... attól függően, hogy ki hol tart a saját lélekevolúciójában,
Aki most fordul a jelen élet, kisemberi részéből,
a Krisztusi 4 pillérbe, a kristály/krisztusi tengelyébe tágulásba, átkötésbe,
azoknak az Isteni Törvény Kódja 0003521,
Aki már a duális köreit, a nagylélekszintű történetét feldolgozta, csak nem volt rá tudatos, tehát a duálisból fordul az Eredetbe,
azoknál bizony a 0003821 a Kódja az Isteni Törvényre kapcsolásnak, kötődésnek, mert már magasabbra köt.
Pontosítva: azoknak, akiknek a lélekevolúciója jelen életben, éppen most a galaktikus történet csomagolásáig, nagylélekszintig történik, azoknak a 352- es Kozmikus Fordulat jelentés Törvényig kapcsolnak fel,
vagyis azt kell megtanulniuk, azt a törvényi szintet,
= ez a 352- es a Krisztus, Kristály Tudat Törvény szintje.
A 382 Isten Óriásugrásban az Egy - be Kód jelentése szintű
Kozmikus, Univerzális Törvénybe bekötődés az Eredeteknek szól,
akik mind a három szintet csomagolják, tehát valósan Óriás Ugrást hajtanak végre,
teljesen kiszabadulnak a háromszoros vasvalóságból, mind a három nulla (000) KAPUN fordulnak át, lépnek Át.
Tehát ezt a részt ezzel a tudatossággal, és megértéssel hallgasd..
Van lehetőség a hanganyag alatt hozzászólásokra!
Ha bármilyen érzet, érzés, gondolat, megélés, vagy bármilyen információ felmerül benned, amit megosztanál a kollektív egésszel a fentiekkel kapcsolatban magadból, vagy kérdésed merül fel, akkor azt megteheted a hozzászólás ablakban.
 
 
poláris mátrixból SZABADULÁS MEGÉRTÉSE részlet:
 
".....

legerősebben a HUMÁN ERŐFORRÁS GAZDÁLKODÁS mint a valóság legkifordultabb eleme, amihez azóta folyamatosan dobódnak a TÉMA részek.. amik össze szeretnének állni egy rendbe, hogy végre fordulhasson vissza a valódiba..

Nem lövöm le a poént, mi a valódija vajon a krisztusi 4 alap pillér közül, akit érdekel mi van az intézményesített felsőoktatásban kiképzett emberi erőforrás gazdálkodók helyett -amit azért rakjunk már rendet józan egyszerű ésszel, hogy a rabszolga kereskedelem intézményesített és diplomáztatott formája, mármint a gyökere azt azért remélem tudjátok, hogy a rabszolga tartás és a rabszolgákkal kereskedésből ered!
Kinek nem világos ez ma itt a jelenben, hogy amiről azt hiszi az valami szuper, nemes, magasztos dolog, amit ilyen kifinomult formába rendezve oktat a felsőoktatás számotokra, és ahogy gazdálkodnak veletek minisztériumi szinten országos terület határon belül, az a sima rabszolga tartás igazgatás, rendszerezés, rendezés, munkába állítás a paramétereitek szerint, és azok adásvétele, kereskedelme stb.... vicces igaz?
Nah, ha eléggé kiakadtatok, netán HR-sek lettetek volna eddig a percig alvó tudat-naivitásban, benyalva a mátrix rendszerét, és jól feltornázva magatokat benne klassz kiscsókává, kiscsajszivá a rabszolgatartó rendszeren belül ;), szóval lehet ébredni drágáim, és hallgassátok meg mi van helyette a valóságban.. :)

Megyünk majd szépen végig minden tiszta, valósba forduláson tematikusan, kezdet és legkifordultabb mátrix fonák végeken, hogyan jelenik meg, honnan hova fordulunk visszafelé. 
Legyen ez az első húzó téma, amivel indulunk, okkal!

Hiszen a legfontosabb az EMBER, és TI MINT EMBEREK, hogy innentől kezdve tudjátok tudatosan mit tesztek egymással és magatokkal és mi helyett, kifordultan. 
Valójában az embertársaitok betanított rabszolgapiaci képességének kereskedelméből, azok eladásából, értesítéséből éltek meg. Gondold végig, hogyan hívod magad, mit is csinálsz, és mit csinálnak veled? emberi erőforrás gazdálkodás.. Felfogta ezt itt bárki , hogy ez mit jelent? Tényleg szerintetek ez a normális, hogy mint egy ipari termékre, erőgépre, és annak paramétereire tekintetek, vannak széria számaitok, évjárat szerinti besorolásotok stb.. és ezzel kereskednek, gazdálkodnak.. Jézusom, ez tényleg senkit nem zavar? 
huhh.. kemény.. de ébresztő.. :)

Főként azért fontos, és elsődleges a HR-ből, vagyis a rabszolga kereskedelemből és azzal való gazdálkodásból felszabadulás, és annak fordítása, mert vagy a szerzett, a rabszolga piacra betanított képességeid vannak, és azokkal való gazdálkodás, veled való kereskedés, magad értékesítése, eladása, vagy az eredet szintű , eredet képességeid vannak egyedien, és azok felvállalása, és annak megélése, megnyilvánítása, elismerése, hitelesítése. A kettő egyszerre nincs. 
Szóval az eredet képességeitekben az eredet helyetekre állásban maga annak a legkifordultabb hamis verziója akadályoz meg titeket, és minket, és vagy a valódi van, vagy a hamis, és a valódi bizony most átírja és áttranszformálja, a hamisat a helyére...."

Szeretettel
Shana
 
kristaly4piller_fold--1-.jpg
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Klesitz Selina Nóra - nora.klesitz@gmail.com

2017.02.02 19:04

Szia Shana. írtam hozzászólást de azt a bejegyzést már nem találom. Én végigmentem a hanganyagon már. Ahogy írtam, az Isteni szeretet résznél nagyon zokogtam, majd a Bal oldalon a vállamban nagy fájdalmat éreztem. Én sajnos nem tudom melyik szinten vagyok, a gyógyulás szándékával hallgattam.