Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

2015.11.11. Százhalombatta gyors jegyzet..

2015.11.11. Százhalombatta gyors jegyzet..


mottó: Hogyan telik Shana egy átlagos napja a mátrixban kint terepen teljes megadásban, valami nálam sokkal nagyobb Rendezésnek.

 

Pár héttel ez előtt láttam át Battára Érd Ófaluból a Dunáig kisétálva és az avar kori sánchegyre felmászva.. sőt, ott fent összebarátkoztam egy kedves csapattal, akiből egy pár battai.. 
Akkor még nem sejtettem, hogy pár hét múlva ezt a települést is be kell járnom.
"KELL"... nem jó szó.. de nem tudok jobbat.. 
Mondjuk úgy, valami, nálam sokkal erősebb, nagyobb ERŐ RENDEZ. Hosszú évek alatt megtanultam, hogy jobban járok ha megadom magam, és inkább élvezem tudatosan bármi is legyen, mint hogy ellenálljak, nyafogjak, hisztizzek.. mert úgy is addig vagyok lökdösve, és terelve, míg meg nem történik aminek meg kell történnie.
Most, ma volta a napja, hogy Százhalombattát is bejárjam.. 
Ismét semmi, de semmi egyéni érzés, kötődés a terület iránt.. 
Sőt, a fentebb említett páron túl senkit még csak soha nem is ismertem innen. Már megint mit keresek itt érzés, mi közöm ehhez az egészhez, vajon mi a csuda jó származik ebből számomra, bárki számára egyáltalán..???
Egy csomó kérdés, amikre még nem jött válasz..

Már Esztergomban sem értettem, miért az id. Rubik Ernő repülőtér mellett volt a szállásom.. egészen addig, míg nem került sor a repülésre, hogy fentről pásztázva ráláthassak az eddig bejárt területekre..
Ma reggel viszont megint beköszönt Rubik.. most a kockája.. már a buszmegállóban egy fiú, slendrián módon, csak úgy félkézzel tekergette a bűvös kockát, oda sem figyelve rá.. mintha csak egy szimpla rossz szokása lenne.. Nem lehetett nem észrevenni. Mélyen belecsodálkoztam.. fura látvány volt, és igen feltűnő, szokatlan látvány..
Majd vettem út közben egy cuki kendőt, ami passzolt az az napi öltözékemhez színben. Rengetek picurka kulcsocska mintájú volt. Még mókáztam is magamban, hogy megyek battára a száz-halomhoz.. remélem ennyi kulcs elég lesz hozzájuk.. smile hangulatjel
Most gyors jegyzetbe váltok inkább, túl sok minden történt..

-kezdés Ófalu, Duna part az elvonási tüneteimet csökkentendő
majd a Hétvezér utcánál elindultam felfelé a régészeti parkba, a halmokhoz..
-közben betértem egy kis közértbe, ahol találkoztam saját tükörképemmel, egy másik verziómmal.. esküszöm.. még a ruha is, a színek is majdnem azonos volt.. a hajunk, szemünk.. csak sokkal alacsonyabb.. és mint kiderült pár évvel idősebb..
15 perc alatt mindent megtudtam Batta múltjáról és teljes utolsó 50 év evolúciójáról, honnan hova és miért alakult.. Tehát ez az utolsó 50 évnyi mátrix réteg mondjuk így.. A hölgy ott született Ófaluban, és soha nem hagyta el a környéket.. Azt mesélte, hogy mikor kicsi lány korában a szülei el akartak költözni, ő sírva ölelte a gyümölcsfát, lefeküdt földre, csókolgatta, és keservesen sírt, hogy ő nem bírja ezt a földet itt hagyni.. 
Elmesélte, hogy kislány korában a halmokon játszadoztak, soha nem gondolkodtak el rajta igazán, mik lehetnek azok.. egészen addig, míg meg nem jelentek régészek, és elkezdték a feltárást..
Ófalu önmagában létezett, majd mikor lett az olajfinomító, majd a hozzá kapcsolódó erőmű, akkor kezdett épülni a lakótelep, mint egy új városrész a kocka házaikkal. Most nem részletezem, de élő élményként mesélt el mindent battáról, majd bejött egy férfi is, aki kiegészítette, amire a hölgy nem tudom választ adni nekem.. így kiderült az is, hogy batta jómódja kb addig tartott, míg ez év tavaszán a Hungária brókercég el nem csúsztatta majd 2 milliárdját az önkormányzatnak.. Így meg is szüntetnek minden jóléti támogatást, amit eddig élvezhettek a városlakók.. Az erőmű amúgy szinte semmit nem dolgozik állítólag most, inkább vésztartaléknak áll ott mostanság, ha valami baj történne az atomerőműnkkel legyen áramellátás szerű.. (bár most hogy utánaolvastam, azt látom éppen idén megvette egy cég ...)
De a lényeg, ha nem lenne az olajszipkázás a földből ott, akkor bizony Batta és lakossága perceken belül nagyjából egy 18ezres lélekszámú halott várossá válna kb.. 
Ami érdekes volt a hasonmásommal kapcsolatban, hogy már nem ő az első, hogy ahogy bemegyek egy településre (de még külföldön is éltem már meg többször), egyből az ősgyökeret, a tősgyökerest, az eredetet, az eredetit találom meg elsőként.. 
Az eredetben az eredetit és a mindennek az eredetét már gyárilag ismerjük fel, és sőt ennél még több is van benne, az önmagára ismert, tudatos eredet minőség már mindig az eredetet vonzza elsőként magához.. ez minőség..
-ahogy tovább haladtam a halmok felé, már eleve kuncogtam a Hétvezér utcán, hisz ott laktam az elmúlt 3 évben.. és ahogy mentem az utcákon tovább, olyan érzésem volt, mintha az én volt honfoglalás-lakóparkomnak a tükör-lakóparkjában járnék, hisz ugyan azok az utcanevek köszöntek vissza, hasonló felfújt lufi új építésű luxus házakkal.. 
Majd a régészeti parkhoz érve elszomorodtam, mert csak október végéig van nyitva.. legközelebb áprilistól lesz látogatható..
És el van kerítve az egész, már nem lehet csak úgy szabadon mászkálni a halmokon, mint ahogy a közértes hasonmásom tehette kislánykorában..
Ennek ellenére körbejártam, és amit lehetett elolvastam róla, hogy belehangolódjak.. Hupsz egyből ugrottam is majd 6 ezer évet kapásból vissza az időben... És mivel nagyon nyitottan és tisztán érzékelek, bizony éreztem az egész térség energiáját, rétegről rétegre, szinte tisztábban, mint ahogy az ásatásoknál a régészek láthatták a rétegeket.. 
Mire körbejártam az egész területet, és azért a kerítésen keresztül egészen jól belátva, utána a verőfényes napsütés közepette, csak a bekerített terület felett lett egy fekete felhő, amiből esni kezdett az eső.. csak ott, sehol máshol.. Éreztem, hogy valami nagyon felnyílt, felszabadult ezen a területen, és jött is rá az érzelem-tisztító eső.. 
Majd haladtam tovább a honfoglalás szerű lakópark utcákon, egészen egy Turul nevű zsákutcáig, ami húzni kezdett befelé.. elmentem a végéig, és legnagyobb döbbenetemre az utca vége az abba a leomló félben lévő löszfalas területbe torkollott, ahol házak is omlottak vele lefelé.. Ezt még Érd felől a sáncról, a távolból piciben láttam, és már onnan is megdöbbentő érzés volt, ahogy látod, hogyan roggyan össze, és csúszik le a leomló falon a felépített nagy házad, élettered, valóságod, amiért dolgoztál, vagy amire eszméletlen nagy hitelt vettél fel esetleg.. 
Nah, most megnézhettem közelről, még plasztikusabban látva, átérezve hogyan tűnik el, omlik le, össze az amit mondjuk a természet rendez le a maga módján.
Azért ennek a Turul utcának is van egy szimbolikája, hogy micsoda összeomló valóság mátrix zsákutcába végződik.. talán magát ezt a turul információt is jó lenne elengedni, és ezt az un. magyarkodás információs sávot, főleg a mai jelen kor hitel-kocka luxus házait ezzel a névvel és energiával illetni.. valahogy a kettő nagyon nem passzol össze sehogyan sem.. Le is omlik láthatóan.. 
Amikor lejutottam vissza Ófaluba, a Hétvezér utca kiindulási pontig, akkor láttam meg, hogy egy hatalmas gyönyörű fekete macska halott teteme feküdt a sarkon.. Ennek a szimbólumába bele sem akarok még gondolni inkább, hiszen nekem is van egy csodás fekete kandúrom, Anonymus.
-ahogy jöttem kifelé Ófaluból gondoltam buszra szállok, egy kis kényeztetés a Duna parton, Halászcsárda, víz.. napfény..s tb.. 
Aha persze.. busz nem jött.. azon a részen igen ritkán jár.. Így elindultam gyalog.. Huhh.. végig az Erőmű mellett.. az óriás kémények tövében, az áramfelfogó erdőrengeteg mellett, és valami giga méretű csövek mentén. Mint turista nem ez volt álmaim netovábbja.. 
De valamiért ezzel a Shana-Mágikus tűz energiával nekem ott nyilvánvalóan gyalog kellett élően végigmennem, és a tudat tiszta fényével pásztázva, tudatosságban, átvilágítással. A gyermeki lelkem rémülettel csodálkozott rá, hüledezve, kábultan tántorogva.. Soha ennyire plasztikusan nem éltem még meg micsoda természettől, élettől elrugaszkodott módon biztosítjuk a kényelmet magunk számára. Meleget a kocka-mátrix kocka házainkba, áramot, üzemanyagot a járműveikbe. Rosszul vagyok tőle, mintha valami nagy-nagy álomból, delíriumból ébrednék.. Újabb szembenézés a valóságommal. 
Ami nagyon nem esik jól.

Majd mire bejutottam a kockavárosrész főterére már besötétedett.
Csilivi kivilágítások, látszik, hogy aránylag az átlag városokhoz képest itt több pénz jutott a külsőségekre.. Amolyan mini svájci rendezettség, tisztaság és térszerkezet hangulat fogadott. Leszámítva, hogy az emberek nem olyan kipihentek és gondtalanok, hanem inkább elcsigázottan, fáradtan bandukoltak hazafelé a rabszolga-munkahelyeikről. Azt mondhatom amiből élnek, amiből szerzik a megélhetési jövedelmüket, amilyen annak az energiája, ugyan azzal az energiával használják is fel. tehát nem örömmel élik meg, 
A legmegdöbbentőbb mégis az volt, hogy a főtéren egy hatalmas rubik kocka világított. És már megint ez a rubik meg a kockája.. Mit akarsz tőlem??? 
A Barátság -nem a kőolajvezeték, hanem a róla elnevezett- kultúrház komplexumban aznap estére a Duma színház Bödöcs Tibije lépett fel. Még előző este kaptam a facebook meghívást erre az eseményre.. csodálkoztam, ez meg honnan pottyant, sosem voltam még ilyesmi előadáson.. eszembe nem jutott volna magamtól.. még TV-ben sem néztem, mikor még volt.. 
Ehhez képest éreztem, hogy most bizony nekem ott kell lennem megint valamiért.. egy órával a kezdés előtt odamentem a jegypénztárhoz, és kiderült, hogy egyetlen egy darab jegyük maradt már csak, minden jegy elkelt, telt-ház lesz.. Azta.. és az az egyetlen jegy ezek szerint már csak rám várt.. uff.. ezt az estét már nem úszom meg..
Így este még beültem az előadásra, és persze a sok kedves százhalombattai idegen között egyedül ücsörögve szét-össze-keresztbe-kasul nevettem magam, mert ez a srác nagyon jól nyomta.. 
Őrült egy pali..
Mondanom sem kell igen csak rám hangolódott a témaválasztása, minden ami az elmúlt hetekben szóba jött egyéni, családi, és tágabb nézőpontjaimban, mintha érezte volna, az mind terítékre és szétcincálásra és kifordításra, kiparodizálásra került.
Így jól átnevethettem magam rajta, bevonva ebbe a battaiakat is, átemelve az egész nézőteret az én tudatosságomba, egybekötöttem és szabadítottuk fel mindenkiben a humoron keresztül a téma-hitrendszereket, igazságokat. 
Rendben, ez mind szép és jó, nah de ezért a Tibi kapott gázsit, az emberek kaptak sokkal többet, mint képzeltek volna, és még a kollektív mátrix is erősen alakul ennek folytán.. Nah, de már megint én fizetek érte.. smile hangulatjel valahogy ez a része nem akar még alakulni.. hogy dolgozom, és én fizetek érte..
És itt nem ért véget a történet, hisz taxival tudtam csak visszajutni Érdre hiszen a buszjárat az bizony siralmas ebben a térségben.. (is)
És másnap 1 óráig magamhoz sem értem.
A testem mint aklin végi ment egy úthenger, és egy egész menekült áradat vert volna össze. 
átment rajtam 1 nap alatt 6 ezer év emléktár réteg történelme, érzéstartalmai, kollektív és azon belül sok egyéni emléktár, átment rajtam és egyben éreztem (érzem még mindig) a most ott élő 18 ezer lakos kollektív energia rendszerét, rétegeit, városrészenként, és sokféle rétegződésben.. fiatalokat, öregeket, munkásokat.. stb.. Érzem azt a több száz embert akikkel együtt ültem a az előadáson. Egész éjjel mintha velük álmodtam volna, egyéni munka folyt sokakkal..
Ugye ez már igen nonszensz lenne, ha ez mind, mind az enyém lenne, és mindenki az én egyéni személyes történetem vetülete lenne..
Ahhoz ennek a Shanának valami nagyon nagy ásznak kéne lennie.. ha ez így lenne.. De nem ez van.. hanem más.. Aminek viszont nem tud ellentartani a rendszerem, és hiába nyafogok miatta történik, ha akarom ha nem.. 
Úgy éreztem a fejem körül, mintha egy óriás, kozmikus számítógép központ lennék, ahol eszméletlen gyorsasággal információk dolgozódnak fel, történelmi, jelen élet, több ezer emberi egyedi mátrix sztori, és nagy kollektív közös.. technológiák, ipari dolgok, akihez nem is értek.. de mégis futott át a rendszeremen.. 
A történelmi rétegeknél még a halmok feltárását is láttam, sőt láttam magát a halmok keletkezését is.. és mindezt kb egyszerre érzékelve mintha egy sok képernyős nagy kapacitású központi számítógéprendszer lennék én magam.. 
Nem.. nem bolondultam bele, volt már ennél durvább információ átfuttatásom is.. Viszont itt rettentő sok érzelem minta és energiablokk volt bent a rendszerben, ami a testemre vetült le, ment át rajta is.. huhh.. és ez fog történni innentől az odakötődőekkel is... 
Jah, és valamiért nagyon megfogott az óvárosban az 1822-es első iskola épülete..
Talán mondhatjuk, hogy itt a térségben ez a fajta oktatás, ahova eljutottunk láthatóan általa, innen indult útjára, tehát ez a gyökér kiindulópontja kicsiben persze a kollektív ipari-kollektív tudat oktatás rendszernek, szerkezetnek.. 
Battáról egyelőre ennyit smile hangulatjel nekem sok is belőle..